Csontváry Kosztka Tivadar(1853-1919): Marokkói tanító
A géniusz
A géniusz független a személyes embertől, sokan ezt nem értik. Persze a szót használják átvitt értelemben, hasonlatként, pl. „a hadművészet géniusza” (zsenije) – ámbár itt is felmerül, hogy valóban csak a személyes tudatról volna-e szó?
Az ember szellemi típusa/karaktere, mint olyan megnyilvánulásában (imaginációjában) már nem mondható függetlennek a géniusztól, viszont különbözik egymástól, *a kérdés csak az: miben realizálódik, milyen módon nyilvánul meg?
Talán régiókban fogjuk keresni, talán társadalmakban és nemzetekben. Talán kultúrákban vagy civilizációkban. Ha szeretünk mítoszokról olvasni: archetípusokban vagy ainonokban fogjuk keresni, és így tovább. Hiszen a modern kor szülöttei vagyunk.., de hát.., ó.., szegény modern ember ennek a posztnak nem témája…
A rómaiak nem „vacakoltak” ennyit a géniusszal, ők földöntúli erőt, isteni lényt láttak a genius lociban, hatása a halandóra lehet jó, vagy rossz. Segítő-védő jó-szellem és démon is lehet.
A magyar
Hamvas egyáltalán nem kerülte meg, hogy foglalkozzon a magyar érzelmű alkotók számára szinte kötelező műfajjal, a „Mi a magyar?” kérdésben idézhető nemzetkarakterológiával/néplélekkel/népszellemmel. Egész könyvet szentelt a kérdésnek (Az öt géniusz), amely kérdést teljesen új módon ragadva meg, adta meg a választ. (Észak a „provincialitás” a Nyugat a „műveltség”, Délnyugat a történelemfölötti, archaikus derű, az Erdély „Bizánc”, Alföld az „eurázsiai sztyeppei nomádság” szellemének hatása alatt él.)
Amit sok magyarság-kutató és hamvas-kritikus nehezen emészt meg, az nyilván az Alföld típusa, a pusztai (vagy sztyeppei) örökség, a részben letelepült nagyállattartó nomadizálók szellemi leképződése. Hamvas nem értékelte a nomád keletieskedést , vagy keletieskedő nomadizálást, s nem fogadta el a magyarság ellenzéki és titáni vonásait sem, jóllehet mindent tudott rólunk az elveszett mitológiától a sírva vigadáson keresztül a jaaaj-cigányig bezárólag. Összességében és főleg lehetőségeiben és kihívásaiban ugyanakkor nagyon magasra értékelte a magyarságot, hiszen mint tartotta: az Európában megfigyelhető nyolc géniuszból csak itt találkozik ilyen sok, öt.
Hamvas a magyart az „idill” népének tartotta, nem „heroikus”-nak.** Most némileg előreszaladva, megítélésünk szerint, ahogyan azt A nomád című fejezetben megkíséreljük okkult megállapításokkal illusztrálni, a (nomád) népeknél az idilli csak látszólagos, az elleplező hatás miatt van. A sajátos transz-szerű tudatállapot, amit a végtelen puszta, a szünet nélküli mozgás és harc, a konkrétan ló hátán eltöltött élet, stb. előidéz, az az istenivel való közvetlen érintkezés érzetét okozza (mámor). Ez azonban nem fedhető fel az ellenség, a letelepült népek irányába, ellentmondana a vitalitásnak is. Hasonlóan az oppozícionizmus csak látszólag követő, reagáló jellegű, valójában kifinomult logisztikai és kémrendszer működését fedi. (Persze a nomádok ezen cselvetéses hadi fölénye csal a lovas hadviselés prímátusának végéig tartott, vagy esetleg addig se, ha a keresztény népek nagy nehezen összeszedték magukat…)
Ezt az Alföld-kérdést tehát érdemes kicsit jobban körüljárni, mivel úgy tűnik, enélkül az alapkérdés sem megfejthető. (Vagyis mi azzal védenénk Hamvast, ő csak az öt géniusz egyikéről írta a „testvérgyülölet” híressé-hirhedtté vált megállapításait… de a Mester kisétál a védelmünkből, mert a nemzeti büszkeség számára kellemetlen megállapításokkal más írásaiban is találkozunk…)
A honfoglalás körülményeit, idejét, stb.-t tekintve a fősodratú és az alternatív történet-szemlélet szinte mindenben eltér, utóbbit igencsak foglalkoztatja, hogy „Árpád népe” és a már a Kárpát-medencében élők hogyan viszonyultak egymáshoz létszámban-nyelvben-kultúrában? Egy racionális történelem-szemléletnek olyan magyarázó-elveket kellene kialakítania, amellyel nemcsak a magyar, hanem a bolgár és a finn etnogenezis is magyarázható, annak ellenére, hogy a végeredmény más és más.
Hamvas természetesen pontos az archaikus viszonyok ismeretében, ráadásul neki olyan levelező-társa és barátja is volt, mint Várkonyi Nándor. ***
Végeredményben az egész magyar kultúrát finoman áthatja, színezi, amit röviden pusztai örökségnek nevezünk. „Mert száznyolcz (108) nemzetségből áll a tiszta Magyarország, s nem többől, s ha tán hozzájok mások is csatlakoztak, azok idegenek, vagy foglyoktól eredtek.” zsongja fülünkbe a Krónika, a nemesi porták teli törökös arcú magyar urak képével, a poétikát kun-fajta nagy szemű legények skríbolják, stb.…
Most nem belemenve a történelmi részletekbe, értjük-e, hogy filozófiailag mit jelent ez az örökség, miért tűnik Hamvas itt oly szigorúnak?
Mindenesetre karakterológiai főművében nem az elcsépelt normatív karakterológiát rágta tovább, hogy milyen az ideál-tipikus, - vagy egy kicsit reálisabb - magyarságkép, hanem tk. egy modellt állított fel: hogy így lehet megfejteni…(Érdekes, bár ő ezt nyilván nem értékelte volna, kevés írásában került ilyen közel a fősodratú tudományos gondolkozáshoz, mint Az öt géniuszban. Ha a mai pc-s világban van még olyan tudományág, amely emberek közötti különbségek létrejövetelével foglalkozik, - vagy mer foglalkozni -, azokat szinte bizonyosan természetföldrajzi-élőhelyi különbségekből vezeti le, mégha a pontos mechanizmus tudós szemmel nem is olyan átlátható, mint a fogak izotóp-tartalma…)
A nomád
Természetesen minden magyar gyereket megismertetnek a turáni átokkal, vagy Attilával, az Isten ostorával. A magyarok nemhogy elfogadják múltjukat, de sokak szerint félig a múlt felé fordulva élnek. (Nincs is a magyarban folyamatos múlt, minek lenne, ha félig úgyis abban élnek…) Azt a hagyományunkat tanuljuk meg kiskorunkban, amely nem teszi könnyűvé később Hamvas, vagy akár a Védanta olvasását..
Kétségtelen, hogy a letelepült kultúrák nem értik a nomádokat, legalábbis a zsidó-keresztény világkorszakra ez eléggé jellemző. (Mi sem kedveljük az erőltetett aktualizálást, de a mai „poszt-modern” migráns-nomád jelenséget se tudjuk feldolgozni, igazából nem is értjük.) A régiek gyakran olvasták a szent iratokat, de ritkán idézték ezt a sort: „Legyen a vető olyanná, mint aki nem fog aratni; és ugyanígy a tőkét metsző olyanná, mint aki nem fogja a szőlőt szüretelni” (4 Ezra 16). A mai nemzedékek pedig a titánt a periódusos rendszer egyik elemének tartják.
Hamvas persze tovább lát, a titánt a mágiában elvarázsolt férfiként láttatja, akinek vétke a kevélység, azt hiszi, hogy a lét erő dolga, a világot zsákmánynak tekinti - de Hamvast különösebben nem érdekli a nomádság, vagy Attila király. Nem véletlen azonban szvsz, hogyha többet akarunk megtudni e tárgykörben, a világkorszak ellen-paradigmájához, a gnoszticizmushoz, ill. mai megjelenéseihez érdemes fordulnunk.****
Nem fogjuk tudni megérteni a nomád-kérdést az antropozófia megalapozója, Rudolf Steiner nélkül. Steiner szerint Attila hun népe rendelkezett a tisztánlátás (clairvoyance) képességével, jellemző volt rájuk az egységes – a nappali és éjjeli tudatra még el nem választott – tudatosság, a természet szellemeinek közvetlen látása és megélése, az okkult erőkkel való tudatos együttműködés.(Steiner ezen felismerését már egy másik témához kapcsolódva említettük: http://oskutatas.blogspot.hu/2011/01/utazasok-mult-melyebe-2-turanok.html )
Ahogy Baji Lázár Imre Ikonográf - Történelmi arcképcsarnok rejtett kontúrokkal c. tanulmányából kiderül az ezotéria összes korai nagy alakja (Blavatsky, Rudolf Steiner, Karl Heyer, stb.) az ősturánokat atlantiszi alfajnak tartották ugyan, és pozitív küldetésnek, hogy az ahrimáni megtestesülést képező Római Birodalmat Attila elősször eltörléssel megfenyegette, majd megkegyelmezett, mégis komor a látomásuk az ősturánokról:
„az általuk birtokolt erőket és képességeket, így az életerő fölötti uralmat a nagyravágyás, a mohóság és az önzés szolgálatába állították, és ez vezetett – a hiedelem szerint – Atlantisz katasztrófájához, és egyben a fenti képességek tiltásához és elítéléséhez. Mintha (az indoeurópaiak részéről) ez az ősiszonyat lobbanna lángra minden máglyában, és indiánt, szibériait, katart, bogumilt, manicheust irtó indulatban.” Nemcsak nem értik, iszonyodnak is, ez világos.
Az antropozófus-ezoterikus diskurzus azt állítja hogy Manu, az emberi fejlődés vezérlője erre a ősturáni mágikus ősbűnre reagált volna az emberi racionalitás képességének kifejlesztésével. Így helyettesítve a természetre és a természetfelettire hangolt intuíciót a racionális, kodifikált, logikai konstrukcióval. Az ős-sémik és indoeurópaiak azt adhatták csak, mi a lényegük, ahogy a nomád-ősturánok, vagy a védikus-indoárják is.
Az egykori nézetek ma újra felbukannak: , Jean-Marc Allemand idézi Guenont és az általa felfedezett mohamedán víziót a gonosz földrajzáról. Az ördög hét tornya, szerintük nemcsak Szudán, Niger, Szíria, Irak és Irán területére terjed ki, Turkesztán-Kazahsztánban, az Urálban és Észak-Szibériában is „ördögi influenciák” sugároznak, Nimród, a főniciaiak,a nomádista anarchizmus, és a feloldó arculatú sámánizmust képviselő szkíták, asszírok révén.
Szerintük ezen influenciák többek között harmonicizmust hoznak létre, ezáltal a vitalizmussal, indulatisággal, emocionalizmussal, enthuziazmussal, szentimentalizmussal együtt az elleplezni akaró szándék erőközpontját, illetve az oppozicionalizmust, azaz a mindig csak valamire reagáló, valami ellenében való, reaktív cselekvést támogató, vagyis a hamis és nem autonóm módon kialakított ellenségképek terjesztését szolgáló okkult erők fészkét.
Őrült beszéd, de van benne rendszer, csíra formában igazságokat is tartalmaz. Szívleljük meg amit lehet ebből, a túlzásokat felejtsük el. Talán segíteni fog minket ebben a brahmani Hamvas Béla.
---
Kicsit ilyen is tehát aranykori álmából felébreszthetetlen népünk, a méhes földjén élő, ahol mindennek egyszerre öt értelme, géniusza van, míg más, európai népeknek legföljebb kettőt-hármat kell összekapcsolniuk. Az öt géniusz miatt e hazában (a Hungarus-tudatú népek Kárpát-medencéjében) oly könnyű tehetségesnek születni. És ugyanilyen könnyű elveszni, mert ha a géniuszok egysége nem valósult meg, akkor a szülött már nem fog tudni különbséget tenni barát és ellenség között, nagyjait eltaszítja; története állandó testvérgyűlölet lészen, egy a világon páratlan őrület…..
Miénk mind az öt, az Alföldi is.
---
*Az emberek különbözősége látszólag evidens, azonban a filozófiában más a helyzet, nézzük Hamvas mit mond:
„Ha valaki minden alakot egybelát minden lényeggel, akkor a világ egész alakját egybelátja a világ lényegével – így támad az antik világban (Goethénél is) a felület, a felszín kultusza, – így támad az érzéki világban való öröm, amely végeredményben egyenlő az érzékfölötti és érzékmögötti örömmel. Ahogy egy a lényeg és a forma, ugyanúgy egy a természet és a természetfölötti. És ahogy az istenek formák, – a formák istenek. A valóság egyszersmind valóságfölötti – a világ magasabb világ – az élet átszellemített lét – a realitás magába foglalja a mithologiát és a természetben való élet ugyanakkor transzcendens, vagyis vallásos élet is.
** A heroikus nép harcias, lovagias, korlátolt, hódító, a szabadságát szüntelen tevékenységben éli meg, s ennek megfelelően, nagy története van, ő a „ksatrija”. Ha mindene megvan, akkor sincs semmije.
Az idilli nép ezzel szemben többre becsüli a békét, a családiasságot, a nyugalmat, így érzi magát szabadnak, a történetre nem tart igényt. Léttartalma az aranykori hagyomány; ha nincstelen, akkor is megvan mindene, mert átengedi magát az erők teltségének.
A magyar is idilli nép, - mondja Hamvas - ezért nem volt hódító, békéjét védte, s harcait keserűnek érezte, ámde mégsem él az aranykori hagyományban, mert szava a nem (Czakó Gábor szótára alapján). –Ez utóbbii „nem”-et Hamvas szerintem úgy érti, hogy bár vágyódik az Aranykorba, azért mitsem tesz. Lehet ezt úgy is megfogalmazni, hogy az újdonságra először nemet mond, irodalmiasabban ímigyen szól: „Ej, ráérünk arra még!” Ez azonban konzervatívizmus, ami ugyan a tradícionistákat nem zavarja (, sőt), de a magyarság túlnyomó része nem konzervatív. Ezért nem jók a normatív karakterológiák.
Másrészt a „heroikus” lehet, hogy jellemzőbb a magyarokra, csak ez egy kicsit furcsa heroizmus: a jégeső veri a szőlőt, mire a paraszt felkapja husángját, s nekiáll csépelni szőlejét ő is, s felkiált, „Meglásd Uram, mire megyünk mi ketten!” Ez „heroikus”, tevőleges, harcias és egyben korlátolt cselekedet Istók részéről, aminek hátterében az a feltevés van, hogy Istók valamiféleképpen az Isten szintjén áll. Mi tudjuk, hogy ez butaság, de ő nem, mert elragadja valamiféle mámor..(Ezt kíséreljük meg A nomád c. fejezetben megvilágítani.)
Mi is úgy véljük egyébként, a karaktervonások egy skálán elhelyezhető tulajdonságokból állnak össze, ahol egyik végpont a harmonikus megnyilvánulásé, a másik a diszharmonikusé. Bár Hamvas nem kedvelte Ady művészetét párhuzamot lehet vonni közöttük, hogy magyarságszeretetük és a kivételes hitelességük egyaránt és magas szinten lobogott bennük. (Hamvas magyar-érzelmű volta mellett Horváth Róbert számos érvet hoz fel, link a Források közt.)
***Várkonyi Nándor (1896-75) nagyon sokban párhuzama Hamvasnak. Felfogásuk metafizikáról, tradícionizmusról, beavatásról, a Szellemről, stb. nagyon rokon.
Mindketten az archaikus embert kutatták, annak aranykori, istennel harmóniában álló formájában.” Várkonyi szerint "Az ember unikum az élők világában, a természet egyszeri műve, a Biblia nyelvén: külön teremtésé" Az ember tehát magányos, paradox tünemény ("őskövület") az élők világában. Benne a lélek, a szellem, a test kölcsönösségben vannak egymással, de kötelékük laza, s az ember tragédiáját az okozza, hogy ezek közül bármelyik egyeduralomra törhet.” (Dines Ottó) És még rengeteg a párhuzam.
Legnagyobb különbség közöttük az, hogy Várkonyi kora tudományának is meg akart felelni, míg Hamvas nem, ő váteszi típusú íróként tudatosan a személyességet választotta.
A két világháború között Hamvassal és Kodolányi Jánossal (1899-69)együtt ők alkották a nagy szellemi triászt, műveiknek szabad, csonkítatlan megjelenése azonban csak 1989 után vált lehetségessé.
****Még egy könyv megemlítése fontos itt, és külön érdekesség , hogy szerzőle az ízig-vérig modern és liberális (ismét az ellen-paradigma?...) Jacques Attali, több érdekes megállapítást tett valaha nomád hagyományokkal rendelkező népekről. Sajnos pontosan idézni nem tudom, aki kölcsönkérte, nem hozta vissza, de emlékezetem szerint a magyarokkal kapcsolatban két dolgot emelt ki: erős idividualizmus és hihetetlenül kiterjedt kapcsolati háló jellemzi őket (minket) egyszerre. Hát nem ezt mondja más nézőpontból Hamvas is? A realizálás mindig individuális, különböző, de összességében egy az Abszolútummal, - amit itt a materiális szövegkörnyezet miatt kapcsolati hálónak nevez J. A. A hálószerkezet még valami többletet is jelez, hiszen különlegesen erős és ellenálló.
Források:
- Czakó Gábor: Hamvas Szótár (2001)
http://mek.oszk.hu/04000/04082/04082.htm#0
- Baji Lázár Imre: Ikonográf
Történelmi arcképcsarnok rejtett kontúrokkal
http://www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-04.htm
- Horváth Róbert: Apolitikus volt-e Hamvas Béla?
http://www.istenivaros.hu/roberthorvath/hamvaspoliteia.html
- Linkgyűjtemény
http://www.hamvasbela.org/p/szoveggyujtemeny.html
A hamvasi életmű iránt mélyebben érdeklődők itt impozáns linkgyűjteményt találnak. Érdekes, hogy ezer oldalas monográfia nincs benne, viszont kettő Hamvast lényegében azonosan értékelő szerző sem…
- Padányi Viktor: Dentu-Magyaria
magyarnemzetikormany.com/pi-klub/downloads.php?cat_id=2&file_id=53
A nomád-kérdés iránt érdeklődők számára ajánlható mű kezdő 40 oldalán a szerző „barbárok” és a „civilizáltak” jellemzői közötti kapcsolat átértékelésének szükségszerűségére hoz fel számos meggyőző racionális érvet.
