A koronatanú
A magyar őstörténet legfontosabb, mintegy „koronatanúja” kétség nélkül: nyelvünk. Az ember nem győz rácsodálkozni olyan nyelvtani jelenségekre, amikről iskoláiban egy szót sem hallhatott, sőt első pillantásra nem is „kézenfekvő” számára az elgondolás, annyira másra dresszírozták nyelvi fantáziáját a kül. „janicsár” iskolákban. (Most nem a tamanáról lesz szó!…)
Engem legalábbis nagyon meglepett, hogy a magyar nyelv ha „átvesz” (az „átvesz”-re még visszatérünk) egy igét másik nyelvből, akkor kétféleképpen jár el.
Generikusan saját magával azonosnak „gondolja”/”felismeri”, (ide tartoznak az uráli és őstörök nyelvek): ebben az esetben igének tekinti és igeképző betoldása nélkül illeszti az időjelet és a személyragot. Ezek az igék általában nagyon ősi igék: arat- ; árt-; bocsát-; csökken-; dől-; ér-; gyűjt-; ír-; kés(ik)-; őrül-; seper-/söpör-; stb.
Másik eset, amikor tényleg idegen/más igetővel találkozik, akkor ezeket névszónak „tekinti”, amit ugye úgy tud igésíteni, hogy igeképzőt told be az időjel+személyrag elé.
Mindenekelőtt ide tartoznak a germán és szláv nyelvek igéi: a latiné (’defini-’+ál, latin: ’definire’), a németé (rajz+ol, német ’reißen’), a szlávé (csiná+l, szerb/horvát ’činjati’) és az angolé ( dopping+ol, amerikai angol ’doping’).
Ugorok és Ogurok
Milyen következtetések vonhatók le mindezekből?
A "finnugor" és az "őstörök" nyelvek egy közös ősnyelvből erednek, amely az ókor évezredei folyamán különült szét "ugor" és "ogur" nyelvcsoportokra. Mivel a magyar igeképzés rokonként „felismeri” e csoporokba tartozó nyelveket, a magyarnak már léteznie kellett e nyelvcsoportok szétválásakor.
Ha a magyar létezett a szétváláskor, akkor egyáltalán nem magától érthetödő. hogy a magyar az átvevő és a többiek az átadók, ugyanilyen valószínűséggel lehet fordítva is.
A "finnugor" nyelvcsoport legősibb közös alapanyaga a különböző, ma is primitív állapotban levő "finnugor" népek nyelvében konzerválódott. Ez a "közös ősi alapanyag" szembetűnő a magyarban is.
A kaukázusi- turanid nyelvek azonban,a dák,az úz, a hun, az avar, a kazár, a szabir/szabin a besenyő mind kihaltak, legtöbb közülük nyomtalanul, azoknak "közös ősi alapanyaga" közvetlenül nem állapítható meg. A mai új-török népek azonban közeli rokonságban állnak e kihaltakkal, közvetetten lehet megállapításokat tenni az „ősi alapanyagra”.
Mivel a magyar nyelv rokonként ismerte fel ezeket (lásd fentebb), feltehető, hogy a magyar is kaspi-kaukázusi őssel rendelkezik, mint- nota-bene - az ugor nyelvcsoport is, - vagy medencei őseredetű mint- nota-bene - az ugor nyelvcsoport is,– vagy egy alapnyelv létezett a Kárpátoktól Mezopotámiáig.
Egyébként a legutolsó feltevés egyezik a mitológiákkal (csak a mainstream tudósok elgondolásával nem, akik szerint a legősibb időkben a szomszéd falvak lakói sem értették egymást…).
A mi őseink nemhogy a szomszéd falubeliekkel tudtak társalogni, de megértették a mai finnugor és török népek őseit is.
Forrás (kiegészítve):
http://tortenelemportal.hu/2012/10/torok-eredetu-e-a-magyar-nyelv-turkologiai-konferencia-ankaraban/
