Bevezetés
VAN egy nyelv, melyben ha egy új szót alkot/képez valaki, akkor ezt a „kreálmányt” a nyelvközösség minden tagja azonnal és probléma nélkül megérti. Ha e nyelvközösség néhány értelmes tagját tartósan elkülönítik, bizonyos idő múlva könnyen lehet, hogy nyelvi leleményekkel fogják egymást óraszám szórakoztatni, párbeszéd-szerűen. Ugye a magyarról volna szó, de miből adódik ez?
Nyelvünk gyökrendszer felépítéséből. Alapvetően szavaink képiségéből, zenéje, benső értelme végtelen bőségéből, családosságából és összefüggéseiből. Czuczor–Fogarasi szerint szavaink zömmel – tööbb, mint 2000 -, elsősorban három, ill. néhány hangból álló gyökből erednek, bennük gyökereznek, s belőlük sarjadnak a szóbokrok. A gyök szómag, vagyis az az általános jelentés, amelyből a belőle kinövő szavak értelme származik. A magyar gyökrendszer egyszótagú és 1-4 hangból állhat. Ennek következtében logikusan nem lehet átvevői viszonyban olyan ragozó(pontosabban toldalékoló/ragasztó) nyelvekkel, amelyek gyökrendszere kettő, vagy több szótagú.
A gyökök összekapcsolódhatnak, megjelenhetnek toldalékokban és összefüggésben állhatnak más szóalkotó módokkal, pl. a hangváltással: Somlyó–somlai, fél–feles vagy pl. a megfordulással: köp–pök, vét-tév stb.
Az élő gyökök képeket villantanak, melyek minden magyarul értő számára megvilágítják a belőlük toldalékolt szavak értelmét. Ezért nálunk nincsenek pár száz szón tengődők: az értelmes magyar passzívan a teljes magyar nyelvet birtokolja. Az élő gyökök képsora a levezető/deduktív nyelvi látásunk alapja, elsőnek az egészet látja/láttatja, a lényeget, s abból eredezteti a részeket. Ezért hangsúlyos szavaink eleje, és ezért tesszük a mondatban előre a fontosat.
Ahogyan Marácz László megfogalmazta: „Minden magyar gyök tagja valamilyen nagyobb egységnek, a szóbokornak, s így minden gyök képviseli a nagyobb egységet. Így a pars pro toto elv érvényesül. A kisebb egység képviseli egyben a nagyobb egységet is. Tegyük fel, ha a világmindenség, a teremtés is erre az elvre épül, akkor megérthetjük, hogy miért boncolgatunk a magyar szótár kutatásakor isteni titkokat.”
A magyar nyelv szavai nemcsak játszi könnyedséggel járnak át a más nyelvekben elég szigorú szófajhatárokon, hanem másfelől szinte nincs is olyan fogalom, melyet ne tudnánk több szóval-képpel megvilágítani. A gyökök és jelentések finom változásaiban összefüggések szerves kapcsolatrendszere tárul föl, s ez állandó gondolattársításra, analógia-sorok áttekintésére késztet bennünket.
Azt mondják a témában elmélyedők, a legsajátlagosabb magyar szó a „magyaráz”, mintha a homályra, a széttöredezett jelenséghálóra úgy engednénk rá nyelvünket, hogy ezáltal a végén mélyen szemléletes, tiszta, Nap-világos szemlélettel is gazdagabbá váljunk.
Hogyan értelmezzük „van” szavunkat?
„A „van” … a V-L mássalhangzó gerincű szóbokor egyik tagja.”- írtam, de az ott ezzel kapcsolatos fejtegetéseimet most részben pontosítanom kell – (hiába no, csak látszólagosan könnyű a gyöknyelvészet…) : a V_N önmagában egy, - igaz kicsinyke – szóbokrot alkot: ide tartozik a VÉN és a VON gyökökből képzett bokor. Értelme kapcsolódik a nagyobb, V_L szóbokorhoz. A magyar szógyökök nem állnak egyedül önmagukban, hanem rokoníthatók hasonló alakú és jelentésbeli gyökökkel.
A V_N és V_L szóbokrok kapcsolatát nem is olyan könnyű belátni. Az ide tartozó VAN szógyök, amely egyben ige, melynek a ragozása rendhagyó, nem teremtő gyök, magyarban további szavakat nem tudunk létrehozni belőle. Azt is tudjuk, hogy régen a „VAGYon” volt helyette használva, ami teremtő gyökre épült. Mindez táplálhatja az arra vonatkozó gyanút, hogy a „van”- szó eredetileg mást jelenthetett. „Minden valószínűség szerint a „VAN”-nak volt egy olyan jelentése, amire már nem emlékezünk (és ami nem teljesen fedte le a mai „van” szó jelentét).”- fogalmazta meg sejtését murcielago, és íme a sejtést konkretizálni tudjuk:
Találtunk ugyanis egy érdekes etimológiát a „VAN”-nal kapcsolatban. Mint tudjuk ANU, azaz AN volt az ég istene, vagyis a teremtő isten a suméroknál (de egyes vélemények szerint Egyiptomban is Atum névvel). Később, EGY-ként, ÚR-ként is nevezték, vagy mint Él-Eljont tisztelték (ÉL itt a „Legfölségesebb”). Az Ószövetségben Isten magáról így beszél: „Én vagyok, aki vagyok.” , Isten tehát magát a lenni ige egyes szám első személyének nevezi. „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” Azonban, mint az Borbola J. tanulmányában olvasható, a fordítások pontatlanok lehetnek, vagyis inkább az indogermán nyelvi sajátosságok miatt került be a személyes névmás. A szöveghű fordítás magyarul készíthető el és az a köv.: „AN vagyok, aki VAN. /…/ A VAN küldött engem hozzátok.” Vagyis és amennyiben az „én”személyes névmás fordítási pontatlanság, akkor An a mi istenünk neve.
Létezésünket AN, azaz teremtőnk neve nélkül ma sem tudjuk kifejezni. Ige formájában – mint bemutattuk – a VAN ragozott alakjait használjuk, AN nevét pedig önmagunk jelölésére, személyes névmásként mindmáig őrizzük, sőt, szükség esetén ki is mondjuk. Magas hangú változatában azonosulhatunk vele: Én vagyok.
Ez az egyetlen igénk, melynek tövéből nem tudunk főnévi igenevet képezni (más igenevet sem), mi nem tudunk van-ni. Azt csak Ő tud. Ez tehát nem lehet emberi képesség. Mi csak csatlakozhatunk hozzá, ha nevét igeként kezelve személyragjainkat hozzá illesztjük. De ilyenkor sem használhatjuk teljes nevét, ez bennünket nem illett, csak tőhangzóváltozás után azonosulhatunk vele: én vagyok, te vagy, Ő VAN, mi vagyunk, ti vagytok, Ők VAN-nak. Viszont megállapíthatjuk, hogy ezt az igetövet nem lehet közvetlenül ragozni, az igemódokat nem ismeri, az egyes (de a többes) szám harmadik személyben ragozásával ellentétben visszatér eredeti alakjához, egyszerűen hiányoznak valódi igei tulajdonságai!
Idézet után visszatérve a V_N/V_L esetleges kapcsolatára, két dolgot lehet figyelembe venni. A VALóság kezdetektől folyamatosan létezik, tehát mindig volt, azaz „VAN” valami VALóság, ami éppen létezik. Ez a mindig létező „van” tehát nagyonis „VÉN”, hiszen kezdetektől létezik. Másrészt a magyar gyökrendszerben minden képi és nyelvi VONatkozás a VALóságra vonatkozik, ebbe VONódik be minden képi és nyelvi jelensége. A von ige nagyon karakteres, egyértelmű jelentésű. Amikor lezárunk valamit: VONalat húzunk. A VONatkozás egyértelmű szellemi kapcsolat valami vagy vonatkozik valamire, vagy nem. Ilyen egyértelműen vonatkozik a nyelv is a valóságra, bár maga a nyelv sokértelmű.
A CS_L(L), V_L(L) és B_L szóbokrok kapcsolata
A CS_L(L) és V_L(L) és B_L teremtő gyökök között – hangtanilag – az „L” a kapcsolat. A magyar nyelvben az élettel, annak feltételeivel, majd megszűnésével kapcsolatos kifejezések elsődleges kulcshangja: szül, lét, él, lég, lé (víz), élés (élelem) – öl, gyil, hal. (A vele kezdődő szavakban: lágy, lenge, légies, lazít, lassú, lanyha érzetét sugallják, bár e hanggal kezdődnek a lázad, legény, lovag, lövés szavak is „Ha te, ki puszta lég vagy”-mondja Shakespeare. Szóközti hangként is közvetít érzelmi töltetet: kellem, kellemes, szerelem stb.) A dravidában Murungának , a háború istenének a fegyvere VEL volt, ami mai fantázia alapján a lézer-fegyverek közé tartozhatott.
A sumérok szerint a csillag a fényt, az isteni életet jelenti. A magyar nyelv is igazolja ezt az olvasatot. A CSILL gyök a csillag szóban összefügg a világosság, világ, villany stb. VILL gyökével, a CSILL gyök pedig rokon a CSIR gyökkel is. A CSIR gyök teremt olyan szavakat, mint csíra, csírádzik, csírás.
A V_L gyökben szereplő „V” az ellentétek hangja: vádol, véd, óv és ver. Ez a VALóság VÖLgye itt, ahol örök VÁLságban VÁLaszthatunk ugyan, de VÁLLalkozásaink gyakran VÁLságba futnak, s elVÁLnak útjaik a legjobb barátoknak is, sőt ellenségekké is VÁLhatnak. Talán(hogyéppen) – ahogy Kolumbán Sándor írja – egyszerre fejezi ki az avulás és a jövő fogalmát is, szétválás, eggyé válás, valamivé válás, semmivé válás, a választás, vásárlás fogalmát.
Ahogy – nyelvész is volt - dr. Padányi Viktor fogalmaz: „vala, volt, vég, vén, év, avas, avar, avult, avítt, végez, eleve szavaink mind múltra utaló fogalmakat jelentenek. A Halotti Beszédben van egy feltűnő alakú múltidő; "teremtevé" (Eleve teremtevé Isten Ádámot) de -va -ve -ván, -vén ragjaink a cselekvést megelőző, avagy azt kísérő folyamatot fejeznek ki. vá, -vé ragjaink pedig a priori folyamat eredményét, tehát befejezést érzékeltetnek.”.
A v hang folyamatkezdő értelmét a vetni ige is mutatja. A v ugyanakkor a folyamat végének várását is jelzi. Úgy érthető meg könnyebben, hogy magot vet, és magot arat. E betű jelzi, hogy eljön az ideje a születésnek és az elmúlásnak is. „V-AN szavunk tehát tisztelgés a Teremtő elött, ahányszor kimondjuk/leírjuk, akkor-is, ha már fogalmunk sincs erről…*
Ugyancsak az „l” hanggal hurkolódik a jelentéscsoporthoz a B_L gyök. Él-Eljon, a sumér-kánaáni isten (alias Enlil) egyik fia volt Baal. Az izraeliták „szövetségkötése” Jehovával – egyistenhit - a feleség és a leszármazottak „detronizálásával” járt. Innét számít Baal lázadó fiúnak, „sátánnak”. A sátán fogalom akkor más volt, mint ma: a kánaáni hagyomány, és a nem kanonizált evangéliumok szerint a „sátánok” gonosz cselekedeteiket Isten engedélyével viszik végbe.
Baal isten az idő kapujában áll és az időben megjelenő élettűz/isteni naptűz erejének az ura. A növekvő hold harmadik, legutolsó stációjában az eget Baal isten uralja. Baalt magyarul Bálnak/Bélnek hívják. Az örmény tradíció szerint – hasonlóan a magyar népi hagyományhoz - Baal azonos Nimróddal, aki a Biblia szerint Chus fia volt (az örmények szerint Chus fia Meszdrim volt, unokája Nimród). Ez az ősisten (kultuszának középpontja Nippur) egyben misztikus őskirály is, egy olyan harcos, aki Bél/Baál isten élő gondolata
Vagyis bábeli Bél/Baál istent megismerve közelebb kerülünk a belülről jövő belső elhatározáshoz, a belső tűzhöz és erőhöz (vagy legalábbis, hogy megértsük azt). Ez a B_L gerincű szóbokor természetes kapcsolatot tart az isteni eredetű világossággal, a V_L-szóbokorral, de ide kapcsolódik másik irányból a B_R szóbokor (BORa = élet vize, a honfoglalás-kori magyarok idejében még ismert volt a bor szónak egy másik jelentése is: a folyton változó, élő anyagot jelentette).
Azért a „van” szó etimológiája nem semmi. Meg az, hogy teljes feledésbe merült…
* János evangéliumában a köv. olvasható: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben az Istennél.”. Ez Borbola J. szerint: ’Kezdetben volt Van, és Van An által volt, és An volt Van, ez történt kezdetben An által.’ Itt most a részleteket mellőzve Borbola J. szerint a „Van” az „ŐSTeNger”. Máshol a szókezdeti „v”-betűt különösebb jelentés nélküli védőhangnak tartja. Megitésünk szerint, ahogy fentebb érintettük, a „v” betű a megtörténttel van különös viszonyban. (Lásd fentebb a „Ahogy – nyelvész is volt” kezdetű két bekezdést, valamint az azt megelőzőt.)
Előzmény:
http://murcielago.blog.hu/2011/09/10/mult_idok_a_regi_magyar_nyelvben
Ajánlott források:
Borbola János: A Magyarok Istene, tanulmány. Monster, 2005
www.okotaj.hu/szamok/29-30/betu2.htm
www.kolumbansandor.ro/magyar-szogyokok-a-roman-nyelvben/2.html
