Abandoned Library (géppel nem olvasható szerzőjű fájl)
Az intuíció
Az intuíció sokféle lehet, kezdve attól, hogy az anya valami sugallat hatására berohan a szobába, amikor már gyermeke a párkányon áll; egészen a misztikus intuíciókig. Biztosan nem intuitív, ami tudatos, sőt a dolog úgy áll, hogy a tudati működés könnyen el tudja nyomni az intuíciót, akár saját magát feltüntetve annak. A tudat, ez a színes, sokoldalú játékos könnyedén „be tudja bizonyítani” magának, hogy az „intuíciók” tévesek is lehetnek (lásd pl. az agy kül. téves becslő eljárásait).
Szokták összevetni a tudat másik nagy ellenlábasával, az ösztönnel. Mindkettő független tőlünk, azonban az ösztön mindig valami másnak/valaki másnak a függvénye, mindig tárgya van, az intuíció azonban független és elfogulatlan. Az intuíció vagy van, vagy nincs (vagy meghallod, vagy nem). Az intuíció eltér az intellektustól is, mivel nincsenek fokozatok benne, bár az „aha”- élmény közös bennük. Az intuíció viszont egyszerre látja a kérdést és a választ, vagy a jelképet és a jelentést.
A jelkép mindig rejtett, csak misztikus intuícióval, Hamvasnál éberséggel lehet megfejteni a bennük rejlő ideákat. Szerinte az ember a számot tevő vétkeit elsősorban nem a test és nem a lélek, de még csak nem is a szellem szintjén követi el, hanem az ideák szintjének megfelelő, a személyi mentalitását, egzisztenciáját. meghatározó életképzeletében.
Amikor ezek az életideák hamisak, azt nevezi korruptnak. Tükröt tart olvasója elé: nem azért, hogy leleplezze, hanem hogy felébressze benne azt a tisztánlátást, azokat a rejtett ösztönzéseket és képességeket, amelyek segítségével önnön lényét magasabb egzisztenciális szintre transzponálhatja…
A válság
René Guénon A modern világ válságában (1927) egy egész fejezetet szentel az individualizmusnak, mint a legfőbb rossznak. Szerinte az individualizmus azonos azzal, amit a reneszánszban „humanizmusnak” hívtak, egy teljesen profán, antitradícionális szemléletmód. Az utóbbi évszázadokban elárasztotta a Nyugatot.
„Ez az, ami a modern világ jellegzetes abnormalitását adja, és ez teszi a szörnyűség egy nemévé, s ami csak akkor érthető meg, ha az ember egy világciklus végével összefüggésben gondolja el…. Az ily módon definiált individualizmus a Nyugat jelenkori hanyatlásának meghatározó oka… Az individualizmus mindenekelőtt az intellektuális intuíció… és ezen keresztül a valódi értelmében vett metafizikai tudás tagadását jelenti…
Az igaz eszme nem lehet "új", mivel az igazság nem az emberi elme terméke; tőlünk függetlenül létezik, s a legtöbb, amit tehetünk, hogy eljutunk megismeréséhez; ezen a tudáson kívül semmi, kizárólag tévedés lehetséges…
Nem nehéz meglátni, hogy a protestantizmus tényleg az individualizmus megnyilvánulása, sőt ez tulajdonképpen olyan egyértelmű, hogy a protestantizmus akár a vallás síkján megjelenő individualizmusnak is nevezhető. A protestantizmus, mint az egész modern világ, csupa tagadásra épül, a princípiumoknak ugyanarra az elutasítására, amely pontosan az individualizmus veleje;.. Tulajdonképpen az történt, hogy a protestantizmus fellázadt a Nyugat vallási tradíciójának legitim értelmezésére hivatott organizáció tekintélye ellen, és helyébe az akár avatatlan és inkompetens magán-véleményekből eredő "szabad kritikagyakorlás", a pusztán az emberi ész gyakorlatoztatásán alapuló egyéni értelmezések bevezetését követelte.”
De valóban az individualizmus okozza-e a modern világ válságát, vagy az csak egy óriási hatóerő, amely a történetet a modernitás irányába taszajtja? Egyrészt az individualizmus ellentéte a kollektív, a „massza”, amitől minden tradicionalista irtózik. Másrészt a nemes, a ksatrija, a nyugati ember – mint ahogy azt majd Hamvas bőven kifejti – nagyon is individuális. Ráadásul az intuíció, ha egyáltalán köthető racionális kerethez, akkor leginkább a kollektív tudathoz, archaikusan fogalmazva a „minden Egy”-felfogáshoz kapcsolható. Meglátásunk szerint Hamvas itt túllép mesterén, és az individualizmust az abszolút szellemmel állítja párba.
Az Északi Korona
Az Alphecca Alfa Corona Borealis, az Északi Korona Csillagkép legragyogóbb, fehér színű csillaga, amely nagyjából 20 mérföld/sec sebességgel távolodik Naprendszerünktől. Van egy 8. fényrendű távoli kísérőtársa. Az Alphecca a megfigyelések szerint becsületességgel, méltósággal és művészi érzékkel hatja át a szülöttet. Ugyanakkor mint minden Vénusz jellegű csillagnak, az Alpheccának is megvannak a kedvezőtlen hatásai. Olyan életet jelez, melyet a gyönyörök hajszolása, a test díszítése, titkos szerelmi viszonyok, házasságtörés, biszexuális hajlamok jellemeznek. Mint Merkur-i jegy is, az irodalom, a művészetek, a tudományok szeretete és művészi tehetség valamint szakmai és kereskedelmi sikerek is jellemzik. A lenyugvó Alphecca pedig mindezek megbánását ígéri, ő a hagyomány szerint a Halál Házának Ura is.
„A kaland, mint tudjuk, hazárd és ideiglenes és megbízhatatlan.” –ejt szót Hamvas a nyugati civilizációról. „A kalandor elzüllött lovag. Az európai ember uralkodó karaktere,hogy deprivált ksatrija…A ksatrija az idő labirintusában történeti lény, és a korok szenvedélyében él.*…Filozófia, vallás, tudomány nem szellem, nem status absolutus, nem áll a dolgok és az idő felett, hanem történelmi termék, nem a létezés hiteles szövege, hanem az idők hevében pillanatnyi kísérlet, rögtönzés, ideiglenes, megbízhatatlan, labilis, komolytalan kaland…
Aktivitás, nyugtalanság, vándorlás, vállalkozások, felfedezések, találmányok, mindig új. Az életrevalók: az eredetiség, a tehetség, az individualitás. Csupa provizórium, szenzáció, meglepetés, csupa tévelygés, mohóság, verseny, desperát extraverzió. Az aktivitásba heccelt ember észbontó hajszája, amelyben az irritált becsvágy őrjöng az agresszió és a defenzíva bonyolult taktikájában.”
Különös, szégyentelen életéhség – mi más lenne, ez a nyugat. Az, hogy vendégek vagyunk e Földön, az istenek vendégei, s e vendégség lassan lejár. Nem individualista ember sokáig lesz még, nyugati már nem. S nehéz erről olvasni, ahogy nehéz halálos kórismét és diagnózist, ítéletet, vagy nehéz elgondolni a 20 mérföld/sec sebességgel távolodó vakító hófehér Északi Koronát…Ő kastélyok, ó nyarak!
A módszer
Csontváry a Nagy Cédrusban az abszolút szellemet festette meg. Az abszolút szellem nem aktív, mindig és mindenütt volt és lesz és azonos. Az abszolút szellem lát és ezt a látást sugározza. A szellem minél közelebb van ahhoz, hogy mozdulatlan legyen és lásson, és a mindenlátást sugározza, annál közelebb van az abszolútumhoz. Ez már nem az élet, hanem a lét.
Az abszolút szellem mindig készen volt és készen van és teljes, és az ember készen kapja és ez benne a nagy.
A létezés mértéke az archaikus korban az abszolút szellem volt, ma a személyiség. Csontváry a Nagy Cédrusban a megismételhetetlen és individualitásának dicsőségében egyetlen személyiséget akarta megfesteni. A személyiséget, amelyik soha nem volt és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. A személy az abszolút szellemhez képest excentrikus és egzotikus, efemer és momentán, álom és káprázat. Mégis a személyiség nagy, és nem azért, mert az abszolút szellemre utal, hanem mert az eredetre.
A tökéletes személy az, aki senkihez sem hasonlít semmiben. A dharma az ember személyes sorsában a megszentelt megismételhetetlenség törvénye.
Az abszolút szellem analógiákban gondolkozik, mert számára minden összefügg, és nincsen semmi, ami ne felelne meg másnak.
Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő.
A cédrus van és lát és sugározza a látását.. Megközelíthetetlen magasságban mered fölöttem, félelmetes nyugalmában, mintha Isten és a világ leszakadt volna róla, és egyedül állna a Libanon csúcsán.
----
*Ilyen értelemben Hamvasnál csak Parmenidész, Orpheusz, ill. Püthagórász, talán még Hérakleitosz bazileusz számít a nyugatból brahmannak, szellemi kasztnak. Más filozófusokat is foglalkoztatott e kérdés. Nyikolaj Bergyajev pl. az Istentől tartott távolsággal magyarázza ezt a különbséget, amelynek két végpontját látja a zsidó-nyugati szellemben és az árjában-védikusban.(az előbbi távolabbi, az utóbbi közelebbi kapcsolatban áll istenével).
Bergyajev szerint az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan.
