HTML

Albi trópusai

Néha gondolkodom azon, hogy vajon a trópusok listája, ami az irodalomelmélet szerint "kőbevésett", hogyan kapcsolható össze sok mai, kedvtelésből, de művészi szándékkal létrehozott alkotással, a személyiség szuggesztív produktumaival. Egy persziflázs, egy kép-komment, stb. aligha elemezhető klasszikus módszerekkel, pedig az "ékesszóláshoz" van valami közük. Mindegy, már nem fogok irodalomelméletből sem doktorálni:) ...Azért az ember néha ír ilyeneket, tapasztalatból tudom.

Bejegyzések

Kategóriák

Linkblog

Friss topikok

Nyilatkozat. Kijelentjük, hogy teljes mértékben tiszteletben kívánjuk tartani az alkotáshoz fűződő jogokat. Csak a forrás megjelölésével, nem kereskedelmi céllal, egy pontosan körülhatárolt témájú szellemi utazás elmélyítése céljából vettünk kölcsön képeket. A jogtulajdonos kérésre ezeket töröljük. Kérjük, ezen nyilatkozatot egyúttal a kép tulajdonosa fogadja el a kölcsönvételhez történő utólagos hozzájárulásának megszerzésére irányuló kérelemnek.

Enigma - avagy miért nehéz Hamvast olvasni, amikor pedig könnyű? (2.)

2016.05.05. 19:07 murcielago

tradicionalizmus.jpg

Jean-François Millet  (1814-1875)

 

A lélek

A lélek nemcsak szubsztancia, hanem egyetlen valóság is, egyetemes, isteni eredetű, ez pedig az éber Átman-lélek. Ez a lélek soha nem változik, nem megnyilvánult az egyetemes lélek, az örök lélek, a világlélek, az Átman, a halhatatlan isteni én, a nagy Én, az egyetlen szubsztancia, az ember igazi énje..

A kinyilatkoztatás csak a lélekről és a lélek varázslatairól szól, és minden egyéb erre vonatkozó tanítás már nem a kinyilatkoztatás része, nem sruti, hanem csak "emlékezetes hagyomány" (szmriti), és ezért másodrendű.

A lélekből keletkező, változó, mulandó varázslat, a májá, a "valami", a "nem-lélek" teremtése és keletkezése megmagyarázhatatlan titok. Az Átman-lelket a kis én, az átmá csak akkor éri el, ha a káprázatból, a májából aszkézis és meditáció útján, de legfőképpen éberség révén felismeri, hogy az egyetemes Én és az egyéni én nem kettő, hanem Egy. Az egyetemes lélekkel szemben az egyéni lélek folyamatában nézve a természetbe zuhant és teremtett, első lélektől az utolsó lélekig folyton változó és sokféle formában él. Ennek a léleknek nem tulajdonságai vannak (nem is lehetnek, hiszen Egy), hanem immaginációja.

Az immaginációban a lélek azzá alakul át, amit megkíván. Vagyis ami ezzel ekvivalens: „ amit megcsodál, azzá is, amitől fél, azzá is, amit szeret, azzá is, amitől irtózik, amit gyűlöl, amitől menekül, amire sóvárog, amit remél, amiben hisz, ami ellen tiltakozik.”  Varázslat ez a javából, mivel közben a lélek teljesen szabad. : "a lélek teljesen, korlátlanul, végzetesen szabad, - mondja Hamvas - és azt teszi magával, amit akar, és az történik vele, amit elhatároz".

A planetáris sorsból a lelket ki kell szakítani, ez a beavatás. a beavatás persze nem tanít, hanem visszavezet az ősállapotba.

 

A kereszténység

Hamvas a kereszténység belső tartalmáról, tanításáról szinte soha nem írt, és a kereszténységet csak mint osztatlan egészet kezelte –ami annál is különösebb,  mert a kereszténységet a tradíció betetőzésének, sőt bizonyos értelemben meghaladásának tekintette. Noha Hamvas nominálisan a kereszténység mellett döntött, döntése tulajdonképpeni tartalma mégis a tradíció volt. Hamvas kereszténynek vallotta magát, s ahányszor a kereszténység és a tradíció közötti válaszút előtt állt, mindig az előbbit választotta – lénye és tudása mégis a tradíció felé vonzotta.

A „transzparens egzisztencia” motívumával a Scientia Sacra 1996-ban megjelent „A kereszténység” alcímet viselő II .részében találkozunk, először „Az evangélium és a levelek” c. fejezetben. – írja  Földényi László.

Hamvas nem egzisztencialista volt, hanem prófétikus Látó (sokan tévesen vallásfilozófusnak tartják: egyáltalán nem volt az)..* Olyan próféta volt, aki nem bizonyít és érvel, hanem az embert legégetőbb kérdésében érinti meg, megszólítja és válaszadásra kényszeríti. De lehet-e a korruptságról az élet által korrumpáltakat megszólítani?

A zseni, a transzparens egzisztencia megteheti, Jézus is megtette. Aki gyakorolja a a létezés fedetlenségét és nyitottságát, azaz a homályaitól megtisztított, »átvilágított« életrendet. A műveltség, a térben és időben szétszórt hagyomány hiteles egzisztencia nélkül feldolgozatlan és emészthetetlen teher.

A Transzparens egzisztencia (mint párja, az univerzális orientáció is) azonban szerintünk  nem a hagyományhoz kapcsolódó fogalmak és a hamvasi életműben elég későiek. Mint tudjuk Hamvasnál a lélek szomjúhozza az abszolútumot, Buji kifejezésével „nem képes jóllakni mégoly magasrendű tanításokkal sem, hanem csak piétással.”. Az Isten szeretete, amit a keresztények sem értenek, csak megélni tudnak, meglátásunk szerint elegendő volt sok keresztény számára: szeretet/kegyelem/megváltás ez a gondolatkör betöltötte életüket (Felhívnánk a figyelmet posztnyitó képünkre is.) Lehettek valaha ilyen emberek, akik nap mint nap jobban figyeltek Krisztusra, mint családjuk tagjaira. Számukra valóságosabb volt az Emberfia a Valóságnál is.

Nem gondolnánk, hogy igényük lett volna spirituális realizációra, a keresztény beavatás metodologiájára. Abban viszont igaza van Bujinak, hogy Hamvas azért leírhatta volna ezt, mint a létezés hiteles szövegének egy részletét. Úgy gondoljuk viszont, hogy ebben az is akadályozta, hogy a kereszténység – jóllehet keleti gyökerekkel rendelkezett – kivételes volt abban, hogy különösen a Pál-i kiigazítással, keleties kiegyensúlyozás nélküli, dinamikusan valamire irányuló vallássá változott. Nem elsősorban az evangéliuomak meghamisításáról van szerintünk szó, hiszen nincs okunk feltételezni, hogy lettek volna hamisítás nélküli szent könyvek. Hanem arról, hogy minőségileg volt eltérő a többi vallástól.

Ugyanakkor Hamvas abszolút kérlelhetetlen volt a korruptsággal szemben. Aki képes volt „elhajítani” az Északi Koronát, a nyugati kultúrát ksatrijástul, mindenestül, tudatosan nem fogadta el a korai Egyház gnózistalanítását, mivel abban nemcsak a misztika kiselejtezését, az élő hagyomány élő jellegének megszüntetését, végső soron a szellem elreteszelését látta, de a modernitás későbbi, végső győzelmét is. Valahol írja: a kidobott gnózis bosszúját modernitásnak nevezzük.

Buji azzal védekezik, hogy így az Egyház el tudta odázni, amit nem volt ereje megakadályozni, de Hamvas szerint ezt sem az iszlám (szufi), sem a zsidó vallás (kabbala) nem vállalta volna fel. Igaz, azt ő maga (mármint Buji) is elismeri, hogy „A modernség ugyanis, noha vannak pre-keresztény – görög és római – gyökerei, jellegzetesen poszt-keresztény jelenség, és elképzelhetetlen lett volna, hogy egy nem-keresztény vallás talaján bontakozzék ki.” Végső soron Hamvas is ezt állítja.**

 ----

Hamvas többször visszatér arra a misztikus gondolatra, láthatóan foglalkoztatta, hogy amikor az ember legközelebb kerül Istenéhez, akkor közeledik leggyorsabban felé a Sátán. Ez a gondolat viszont a hagyományhoz köthető, a hagyomány sorsa, hogy elvesszen. Igaz mi transzparenssé válhatunk, de ez már személyes üdvtörténet.

 ----

 

*A poszt megírása után találkoztam Czakó Gábor hasonló felfogásával: Hamvas „Próféta. Nem író - aminek általában nevezte magát, még kevésbé vallás- vagy kultúrtörténész. Próféta….Üt, perzsel, vág a szava. Lám, a prófétánál kellemetlenebb alak nincsen. Nem elég, hogy örökös, eksztatikus istenszerelemben lobog, de ezt minduntalan világgá kiáltja, és lankadatlanul hajtogatja: ébresztő! Zsákutca! Tessék megfordulni!”

http://mek.oszk.hu/04000/04082/04082.htm#0

 

**Buji Ferenc Hamvas megfejtését egészen a pszichologizálásig viszi végig: pszichológiában oldja fel, azt amit Hamvas „szellemben koldusok”-ként emleget (vagy szokták lelki szegényekként is emlegetni).

 „Ugyanis bármennyire is emelkedett az idill, bár- mennyire is áthatják az életfeletti erői, mégiscsak az élet körén belül valósul meg. Az idillizmus valamilyen értelemben és fokon mindig életpártiság, evilágiság, s egy mégoly emelkedett evilágiság sem több szakrális hedonizmusnál (vö. A bor filozófiája). És éppen ez a fajta szubtilis evilágiság, emelkedett életszeretet az, amely Hamvas számára nem volt összeegyeztethető a kereszténység tulajdonképpeni tartalmával, akár történelmi formáiban vesszük azt, akár eredeti, evangéliumi változatában. Az idill és a vele rokon normalitás, amit Hamvas a maga sajátosan értelmezett kereszténységével társított, valóban mindenki számára hozzáférhető – legalábbis elvileg –, mert nem kapcsolódik semmiféle teljesítményhez. Ezzel szemben viszont az Emberfia felfogásában az idillizmus helyét egy nagyon is kemény, az élet- szeretetnek még a legmagasabb formáival is szakító radikalizmus foglalja el.”

Ezek mindenképpen mély gondolatok. Magunk részéről is éreztünk hasonlókat Hamvast olvasgatva: tagadhatatlanul néha frivolnak, mondénnak tartva a Hamvas-i szöveget. De ezt mi sajátos szellemi fölényéből gondoltuk levezethetőnek. A magyar zseni-sors elképesztő életpályájából adódó felül nem múlható könyedségből…

 

Források:

1.) Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig

http://www.szepo.com/cikk/buji_ferenc_a_gorogsegtl_a_keresztenysegig/

 

2.)Darabos Pál: Hamvas Béla "psychologia vera"-ja

http://www.okotaj.hu/szamok/39-40/ot39-05.htm

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: lélek kereszténység Hamvas Béla

A bejegyzés trackback címe:

http://murcielago.blog.hu/api/trackback/id/tr708689436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.