HTML

Albi trópusai

Néha gondolkodom azon, hogy vajon a trópusok listája, ami az irodalomelmélet szerint "kőbevésett", hogyan kapcsolható össze sok mai, kedvtelésből, de művészi szándékkal létrehozott alkotással, a személyiség szuggesztív produktumaival. Egy persziflázs, egy kép-komment, stb. aligha elemezhető klasszikus módszerekkel, pedig az "ékesszóláshoz" van valami közük. Mindegy, már nem fogok irodalomelméletből sem doktorálni:) ...Azért az ember néha ír ilyeneket, tapasztalatból tudom.

Bejegyzések

Kategóriák

Linkblog

Friss topikok

Nyilatkozat. Kijelentjük, hogy teljes mértékben tiszteletben kívánjuk tartani az alkotáshoz fűződő jogokat. Csak a forrás megjelölésével, nem kereskedelmi céllal, egy pontosan körülhatárolt témájú szellemi utazás elmélyítése céljából vettünk kölcsön képeket. A jogtulajdonos kérésre ezeket töröljük. Kérjük, ezen nyilatkozatot egyúttal a kép tulajdonosa fogadja el a kölcsönvételhez történő utólagos hozzájárulásának megszerzésére irányuló kérelemnek.

Múlt idők a régi magyar nyelvben

2011.09.10. 21:12 murcielago

Mostantúl ne törődendjünk többé az dogmatisco grammaticaval, tsak ides anyanyelvönk, ahogyanaz evilágra jött volt, helyezkődelljék az szívünk fölibe.
 

Most ezt a példamondatot azért gyártottuk, hogy illusztráljuk, a magyar nyelv múltja a magyarban benne él ((a régies helyesírás csak ráadás…)). Szűkebben körülhatárolva témánkat: milyen lehetett a mainál összetettebb magyar múlt idő rendszer, és hogyan lehetséges, hogy ez úgy egyszerűsödött, hogy a kibővülés előtt is egyszerű volt (???)
 

Biztos van akit meglep, e tudományos kérdésben is homlokegyenest ellenkező nézőpontok vannak. A – nevezzük most „katedrainak” – álláspont szerint a magyar makogva beszélő, görbe lábú gyülevész hordát alkotva, a besenyők által űzötten csapódott mai lakhelyére. E lakhelyet elfoglalva kezdett kalandozásba. Talán a kalandozásra vonatkozóan, itt és most helyénvaló idézni Kossuth-díjas írónk szavait, aki bár a mai magyarokról írt, de a koherens nézetrendszert tekintve a múltra is vonatkozhatnak szavai: „és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire” (K. Á.) Szerintük a magyar legfeljebb egy jelen és egy múlt időt ismert, a többi idegen átvétel.
 

A „katedrai nyelvészet” tagadja, hogy a magyar nyelv ősi (a ma ismert nyelvek túlnyomó többségéhez képest), és hogy gyökrendszer struktúrája van. E nézet szerint a magyar nyelv csak átvevő lehet és soha nem átadó. Állítólag az összetett múlt idő nyelvi struktúráit is csak átvette. Nem tudják persze pontosan, hogy kitől (egyes nyelvészek szerit a latinból, mások szerint a törökből...), de mindegy-is: a lényeg szerintük, hogy a magyar csak átvevő lehet…
 

Elszakadva most-már a „katedrai nyelvészettől” nézzük meg közelebbről a mi kiveszett múlt időinket, vagyis az öt elemből álló teljes múlt-idő rendszerünket!
 

egyszerű múlt: iránk
elbeszélő múlt: ira (csak egyes szám 3. személy), másik formula irék (vsz nem élő, de Kazinczy pld. szerette használni)
befejezetlen jelen: írunk
befejezetlen múlt: írunk vala
befejezett jelen: irtunk
befejezett múlt: írtunk vala
régmúlt: írtunk volt

De most tényleg - mi ez a „vala/volt” szó? Erre vsz kapásból mindenki válaszol: létbeli segédige. De mi a töve?
A „van” ugyebár rendhagyó ragozású ige, önmagában értelmes, valódi szó. A V-L mássalhangzó gerincű szóbokor egyik tagja. E szóborba tartoznának – értelmezésünk szerint – a VIL/VAL gyökkel keletkezett szavak is: szinte minden, ami a világossággal és a valósággal függenek össze (sőt, a gyökök megfordíthatóságának feltevését elfogadva az indo-európai liv- szógyök is ide tartozik). Azt lehet mondani, a nyelvek keletkezése felöl nézve, hogy e nyelvben a fény felelt meg valaha az Igének (logosz), amely megteremtette a valóságot.  A „VAN” szógyök ehhez a bokorhoz tartozik, de mégsem centrális elem, csak úgy van a létezésben, miként ez egy segédigéhez (?) dukál. Nem is tudunk „VAN” gyökből képzett régi szóról (én legalábbis..), vagyis nem teremtő gyök.
 

A „VAN” tehát már egy képzett szó (vagyis már igazából nem szógyök, bár szerkezete hasonló), amely vsz a „VAL”-ból képződhetett. A „VAL”-nak (értelme nincs) ugyanis vannak képzett formái, de a „VAN”-nak nincsenek (míg értelme van), tehát a „VAL” az ősibb alak. A „VAN” tk. betölti a főige szerepet is, míg a „VAL-a” tipikus segédige. Ragozása:
 

én valék, mi valánk
te valál, ti valátok (nem biztos, hogy létezik)
ő vala, ők valának
 

Minden valószínűség szerint a „VAN”-nak volt egy olyan jelentése, amire már nem emlékezünk (és ami nem teljesen fedte le a mai „van” szó jelentét). (Ha most brutálisak akarnánk lenni, azt mondanánk, olyasmit jelenthetett, hogy:”létrehozottként létezik”, de nem akarunk azok lenni…). A  „van” szó egykori jelentése végülis mellékes most, ha azt vizsgáljuk, hogy az összetett múlt idők idegen hatásra, művileg jöttek-e létre az ómagyar nyelvünkben.
 

A „VAL”-gyök számtalan képzett formáiból most említsük meg a valamely-típusú képzéseket, melyekről a nyelvészek kimutatták, hogy a régi magyarban a mai „minden”-képzőnek feleltek meg. Vagyis kb. minden létező, akit a Teremtő alkotott….
A „VAL”-gyököt azután szabályosan képezték: vala, ami ugyanaz, mint a látá, nézé, ira, stb. Ott tartunk tehát, hogy egy teremtő gyökhöz („VAL”) teljesen szabályosan illesztettek jelet („vala”). Az így létrejött forma folyamatos szemléletű.
 

Mint láttuk a „VAL” ősibb forma, mint a „VAN”, tehát a vala-szerkezet előbb kellett, hogy kialakuljon, mint a van/volt szerkezetek. Ha most sterilen nézzük, tulajdonképpen mondhatták volna, hogy „írunk van”, ahelyett, hogy „írunk vala” , de az utóbbit választották. A „VAL”- gyöknek régen sem volt értelme, így ezt választották, mivel a segédigének igazából nem szabad valódi szónak lennie (amennyiben egybeesik egy valódi szóval, akkor annak többjelentésűnek kell lennie). Ezen logika alapján viszont az „írtunk volt” szerkezet legalábbis gyanús, hogy művileg került be a nyelvbe, hiszen a van/volt elemű összetett múltas szerkezetek (szerintünk) későbbiek. (Közvetve erősíti a gyanút, hogy a „szoktam volt” kifejezés ma is él, míg a „szoktam vala” már nem.) Persze ettől ez a forma még „jól hangzik”, s így joggal válhat az élő nyelv részévé, sok nyelvújítási szóhoz és szerkezethez hasonlóan.
 

Ugyanakkor  ha egyszer létrejött egy „VAL-a” formájú folyamatos szemléletű segédige, akkor a logika szerint ennek meg kellett jelenjen befejezett szemléletű pandantja is, vagyis újra eljutottunk oda, hogy a volt (van ige múlt időben)jelentése  a régi múltban valamilyen befejezettségre, korlátozottságra utaló mozzanatot is tartalmazhatott. Ez arra utal, hogy az öt elemből álló régi magyar múlt-idő  rendszerben az egyik szint kifejlődése szükségszerűen maga után vonta a következő szintet, és így tovább, ami a szerves fejlődések sajátja. (Ha leképezéssel jött volna létre, akkor egyszerre jelenik meg az összes forma.)
 

A „VOL” teremtő gyök tehát rokon a „VAL”- jelenséggel, csak ehhez általában valamilyen feltétel, korlát, vagy csak valamilyen múltba vezető értelem kapcsolódik (volt, volna, voltaképpen, voltában)

 

Még Vörösmarty és Arany János is élőként használta az összetett múlt időket. Krúdyt külön is meg kell említeni: 
 

„S magam sem tudnék hirtelen erre felelni, ha azóta régen el nem múlnak vala mindazok az ellenséges jelenségek”-írja egy helyütt.  Ezt „újmagyarul” vszínűleg így kéne fogalmazni: S magam sem tudnék hirtelen erre felelni, ha azóta régen el nem múltak volna mindazok az ellenséges jelenségek.
 

Vagyis Krúdy könnyedén kikerüli a feltételes módba helyezett mellékmondatok egymás-utániságából eredő sajátos kattogó jelleget.  Hát hiába, a „vala”akkor is jobban hangzik a „volná”nál, ha már kiveszőben van (pontosabban lényegében már kiveszett). Érzi ezt az élő nyelv is, mert a „volna” kezd háttérbe szorulni a „lenné”-vel szemben. Persze a „lenné”-re majd ugyanez a sors fog várni… Egyébiránt a kiveszőben lévő összetett múlt alkalmazásának Krúdynál időfilozófiai háttere van, a valóságos szereplők egy elmosódó, álomszerű múltban (félmúltban?) jelennek meg.
 

Az az igazság, ha visszagondolunk egy múltbéli élményünkre, szubjektíve akkor is egy véget nem érő folyamatnak látjuk (mindaddig, amíg felidézzük magunkban), ha az nyelvtanilag befejezett, akár pontszerű. A kezdetek újra és újra elkezdődnek a visszaemlékező tudatban és sokszor sosincs vége a cselekménynek…
 

Hát ugye, a lélek nem közvetlenül fogalmaz…

 

Megjegyzés. A magyar lét-és segédigéknek a gyökrendszerben történő elhelyezésére nem találtam forrást, így a fenti fejtegetések próbálkozásnak tekintendők. Marácz László Módszertan-elméleti irányelvek a magyar nyelv kutatásához c. írásában kitér a  fényre vonatkozó szóbokrokra, illetve gyökkapcsolatokra, felsorolva a következő láncolatokat: P-L, V-L, CSL, -L.
 

Sajnos a V-L láncolatot nem elemzi részletesen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: gyöknyelvészet miniesszé magyar nyelvtörténet

A bejegyzés trackback címe:

http://murcielago.blog.hu/api/trackback/id/tr313216756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.