HTML

Albi trópusai

Néha gondolkodom azon, hogy vajon a trópusok listája, ami az irodalomelmélet szerint "kőbevésett", hogyan kapcsolható össze sok mai, kedvtelésből, de művészi szándékkal létrehozott alkotással, a személyiség szuggesztív produktumaival. Egy persziflázs, egy kép-komment, stb. aligha elemezhető klasszikus módszerekkel, pedig az "ékesszóláshoz" van valami közük. Mindegy, már nem fogok irodalomelméletből sem doktorálni:) ...Azért az ember néha ír ilyeneket, tapasztalatból tudom.

Bejegyzések

Kategóriák

Linkblog

Friss topikok

Nyilatkozat. Kijelentjük, hogy teljes mértékben tiszteletben kívánjuk tartani az alkotáshoz fűződő jogokat. Csak a forrás megjelölésével, nem kereskedelmi céllal, egy pontosan körülhatárolt témájú szellemi utazás elmélyítése céljából vettünk kölcsön képeket. A jogtulajdonos kérésre ezeket töröljük. Kérjük, ezen nyilatkozatot egyúttal a kép tulajdonosa fogadja el a kölcsönvételhez történő utólagos hozzájárulásának megszerzésére irányuló kérelemnek.

Spirituális nézetek az ősidőkről IV. - A fenevad, a mely vala és nincs, noha van

2011.05.13. 14:15 murcielago

 

Bevezető
 

Talán - nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy Grál-királyság történelmileg hihetetlenül ősi időkben ugyan jelenségként létezett, de mi már csak valami ködfátyolon keresztül láthatunk vissza odáig. Bármennyire is szeretnénk abba a világba betekinteni újra, valami már régóta képes ezt véglegesen megakadályozni; azt, hogy e szándék célját elérhesse. Cseppet sem meglepő: ismét egy tabu áll előttünk. Itt a Bevezetőben először azt mondjuk el, hogy a tabu alapján milyen ideáltípus vált elfogadottá, majd azt, hogy mi lehetett az, amit a tabu elfeledésre ítélt. Talán ez már jobban látható, mint a korábbiakban, a független gondolkodók, az alternatívok a mai végpusztulás előtti helyzet anomáliáinak az elemzéséből már sikeresebben tudnak visszakövetkeztetni egy ős-állapotba.
 

Azt tanultuk, hogy a pénz egy semleges, megbízható, „neutrális” mértékegység, amellyel bármely szolgáltatás, vagy termék egy másikkal összevethető. Mélyebb értelmezésben ez egy (viszonylag) objektív érték/csereérték és a piacok és a versengések garantálják, hogy ezt az értékmérőt – a pénzt – kölcsönösen mindenki elfogadja. Történelmileg nézve kialakulását, az pedig a nemesfémek kitermelésével és forgalomba-hozásával egylényegű. Így szól az a tétel, amelynek igazságát milliók naponta milliárdszorosan megtapasztalják. De voltaképpen mi teszi azt az értéket, amit arany (korábban ezüst) formájában a közösség minden tagja elfogad? Nyilván a kölcsönös elfogadás intézménye, (ez tette lehetővé az aranyalapról a leválást is jóval később), de ez csak tk. a pénz „piaci értéke”.
 

De lehet-e a pénznek „belső” értéke, és azt mi határozza meg? Ez már egyértelműen annak függvénye, hogy ki, mit és mennyit bocsát ki, - és nyilvánvalóan nincs sok köze a pénz előállítási költségéhez.  Az istenkirály, a karizmatikus király, a jó uralkodó nyilván csak annyit bocsátott ki, amennyire úgy gondolta szükség van, tehát nála a (pénzkibocsátásból származó nyereségek/veszteségek véletlenszerűen keletkeztek, egyenlegükben a zérushoz tartva. Azonban nyilvánvalóan egészen más a helyzet, ha a pénzkibocsátást magánszemélyek végzik (ők ugyanúgy játszhattak ezzel, ahogy ma a tőzsdén bárki szabadon játszhat pénzével).
 

Talán a legfurcsább itt az, hogy a legkorábbi időktől az uralkodók előbb, vagy utóbb, a pénzkibocsátást magánszemélyekre bízták. A szokványos történet itt úgy folytatódik, hogy nevezett uralkodók újabb és újabb háborúikhoz/népüknek szánt adományaikhoz hitelt vettek fel, ezáltal (hitelezőikkel szándékközösségben) létrehozták (ill. legitimizálták) a hitelpénz-rendszert. Most nem célunk e pénzügyi rendszer napjainkra beteljesülő végső kifejlődését vázolni, ezt nálunk hozzáértőbbek tökéletesen leírták. Inkább az foglalkoztat minket, miért döntöttek az emberi szabadság felső fokán álló korai uralkodók így…Talán…talán az Uralkodó is magányos egy bizonyos szinten, magára- hagyatott, amikor jön hozzá valaki, aki meggyőzi: a kölcsönbe vett pénzzel bárkit mozgósítani lehet…és akkor meglátja: de hát pénzzel mindent és mindenkit meg tud mozgatni…
 

Civilizációk márpedig léteztek a ma ismert hitelpénz-rendszer működése nélkül is, sőt nagyrészt olyanok, amelyek azért az anyagi érdeket, a piacot, a harcot is ismerték.
 

A Net egy eldugott zugában találtunk egy erre vonatkozó írást, David Astle egyetlen tizennégy fejezetből álló könyvét. Ahogy annakidején Spengler híres művét elolvasva, úgy most is döbbenten állunk. Újabb forrásunk lebilincselően részlet-gazdag történelmi és monetáris-történeti mű, következtetései mélyen felkavaróak.  A tudós szerző egyetlen könnycsepp ejtése nélkül írja le az indo-európai népek/Nyugati Civilizáció bukását okozó és a látható világ mögötti szellemi tartalmat, amely az ősidőktől követ minket, együttél velünk. A szerzőnek van egy mögöttes értelmezése. Mivel végső bukásunkról van szó – hasonlóan ahhoz, mintha a Jelenések Könyvét olvasnánk – még egy árnyék elemzése is fontos lehet – gondolná az ember. De nem.  Szerzőjéről nemigen van információ az interneten, aki kérdést tesz fel, itt nem kap választ. Arról a szerzőről, aki a Jelenések Könyvét egy szaktudományi szempontból konkretizálni próbálta. Pedig nem exkatalogikus irodalomról van szó, hanem – ami az alcím egyben – a sors balkezéről.
 

Egy összeesküvésről van benne szó, de akik ellen irányult, azok aktívan közrehatottak benne. Ez az összeesküvés is – ha igaz – titkos.  Most már talán alkalmunk nyílhatna végiggondolni, hogy igaz-e a teória? Amit a sors/végzet ad el kell fogadnunk? Vagy nem. Ezt ugyan balkézből adja. A könyv azonban mégsem csak hozzánk szól, hanem egyben lánglelkű felszólamlás az „összeesküvőkhöz”. (Vagyis több mint „összeesküvés-elmélet”, amolyan váteszi kiáltvány is.)  Hogy álljanak meg a legvégső határon, a teljes és közös pusztulás előtt. Ó, Babilon, a pohár immáron színültig kitöltve…Ó, indo-európaiak, a ti hiper-szenzibilitásotokkal ugyanazt a poharat kapjátok…(- fordíthatjuk saját szavainkra e kiáltvány mondanivalóját)…
 

Persze sejtjük, hogy akik elutasítják e könyvet, arra gondolnak, hogy a szerző amikor „babiloni pénzhatalom”-ról ír, akkor egy konkrét etnikumra tesz célzást. Nos, a szerző számos etnikum megnevezést használ egy-egy kapcsolódó jelenség jellemzéseként -, ugyanakkor nyilvánvalóan nem célja a pc megfelelés. Szerény véleményünk szerint a tradícionális északi és déli szellemiség dimenzióiban lehet elhelyezni a „babiloni pénzhatalom” kategóriáját, mégpedig a délihez kapcsoltan.
 

Astle bevezetőjében hosszasan töpreng azon, miért nem foglalkozik a tudomány a pénz-jelenség mögöttes dolgaival. „Tehát az ősi kultúrákkal foglalkozó neves történészek és régészek majdhogy egyetlen munkájában sincs említés e fontos kérdésről: a jó és folyamatos élet — élelmiszer, éghajlat és szokások szempontjából — fenntartásához szükséges cikkek többletének elosztási rendszeréről.
 

E nagyszerű tudósok minden írása mélyen hallgat ama hatalmas hajtóerőről, ami a csere egységét az emberek közé juttatja, és ami nélkül nem jöhetett volna létre az általunk ismert civilizáció. Egy szót sem szólnak a csere rendszeréről, annak egységéről és ezen csereegység — független uralom általi kibocsájtásától különálló — magán személyek általi forgalmazásáról, ami oly áthatóan befolyásolja az emberiség előbbre jutásának feltételeit.”
 

Az emberi történelem mélyén szinte kezdetektől munkálkodó, ugyanakkor tabukkal védett, leplezett kolosszális csalás feltevését e munka alapján fogjuk megvizsgálni. Szem előtt tartva azt is, hogy a spirituális síkot az nem érinti, hogy hányan, vagy hányszor tartanak valamit igaznak.
 

Templomgazdaságtól a hitelpénz-rendszerig
 

Mindenekelőtt az ősi idők szent városállamából fogunk kiindulni. Ekkor a templom csakis Istennek tartozott hűséggel. A sumér városállam temploma egyben palota, raktár, kormányiroda és központi bank is volt. „A termelés a templomgazdaságokban és kisebb paraszti birtokokon történt, a templomi illetve állami hivatalnokok irányításával. A felesleges élelmet nagy mennyiségben tárolták. A templomgazdaság önellátó egység volt. A termelő munkát a közrendű szabadok végezték, akik ezért terményben fizetséget kaptak.”- írja a Wiki.
 

Az Apollo déloszi templomáról és más helyekről fennmaradt emlékek azt mutatják, hogy az időszámításunk előtti első évezredben a templom még a misztériumok vezetője és az adakozó lelkek bőkezűségének részeményese, de már nem isten államának irányító központja. (Innentől idézzük Astlé-t tipográfiailag kiemelve az idézet szövegét.)
 

Apollo déloszi temploma pénzváltással, ezüst- gabona- és rabszolga-kereskedelemmel foglalkozó titkos szövetség gazdasági céljainak fedőszervévé vált. Ezen összeesküvők az ősi időktől kezdve a templom udvarának árnyékában üzleteltek, mintha a hatalom vagy misztérium áldását adta volna a befogadó nép jólétére gyakorta káros tevékenységükre. Ők tartották kezükben a nemesfém és a munkaerő (akkoriban rabszolga) áramlását, mely két tényező árszabályzó befolyása elengedhetetlen a nép kizsákmányolásához.
Az Apollo templomát látogató zarándokok adományainak és a városok nemesfémbetéteinek köszönhetően — merthogy azt képzelték, Isten temploma biztonságos hely értékeik számára —, Délosz roppant meggazdagodott. A különben terméketlen, természeti adottságok nélküli sziget kereskedelmi és pénzügyi központtá vált. Innen irányították az óriási rabszolga-kereskedelmet is, ami elől szinte senki sem érezhette magát biztonságban.(egészen a dinasztikus kor végéig, szolgálói igazgatták.

„Elszigetelt esetekben hallunk állami bankokról is, de a pénzügyek legnagyobb részét olyan nagy szentélyek intézték, mint Delphoi, Délosz, Ephesus, Szamos, miket az állam és magánszemélyek bankként használtak.”
Más szavakkal, a nagy szentély gazdasági szempontból a mai központi bankhoz hasonlóan működött. A nemzetközi pénzhatalom Apollo templomának pénzügyeivel és hitelével megbízott ügynökei bizonyosan tisztában voltak vele, hogy a papság elárulja magas hivatását és ezáltal az odaadó lelkeket is, kik hitték, a templom kizárólagos gondja az ő szellemi vezetésük — hogy erényes és jámbor életet éljenek.
Ezen ügynökök, mint alig látható árnyak ólálkodtak a templom homlokzata mögött és ők szították a korabeli eseményeket. Elsőszámú gondjuk a papság hírneve lehetett — hogy legalábbis a felszínen, elhivatottnak tűnjenek. Az összeesküvők a papság helyzetének fenntartása által biztosították önmaguk titkos hatalmát, de ettől függetlenül minden előidézett rosszért őket hibáztatták.
Így az emberek soha sem kételkedtek benne, hogy a templom olyan hely, ahol isten akaratát gyakorolják. Nem fogták fel, hogy az egész, mint szentesítő fedőszerv működött, egy pénzteremtéssel és rabszolga-kereskedelemmel foglalkozó — főleg bűnöző ősöktől származó — nemzetközi hatalom kezében. Mint ahogy azt sem, hogy az imádság, istentisztelet és csodaadás szertartása maroknyi idegen által manipulált, durva csalássá vált.

Következésképpen, az Apollo templomában központosuló gazdasági hatalom nemcsak az általa folyósított nemesfém kölcsönökre alapozódott, hanem arra a tényre is, hogy a főkönyvi jóváíráspénz működését kiválóan ismerő titkos szövetség pártfogása alatt működött. Nem kétséges, hogy a Délosz temploma által megbízott bankárok jól ismerték a pénz és az elvontpénz teremtés alaptörvényeit. Azt is nagyon jól tudták, milyen könnyű megtanítani a kalmárokat, hogy egy neves bankárnál fenntartott, állítólagos betétekre alapozott számláról kiállított csekkel fizessenek. E csekk lehetett egy aláirt és ellenjegyzett okmány, de akár pusztán szóbeli utasítás is.
Tehát, ha a csekk kiállítójának számlája volt Délosz valamely ügynökénél, nem volt szükség az ezüst tényleges átutalására és az egész üzlet zökkenőmentesen működhetett a ma szépítően részleges tartaléknak nevezett rendszer (rendszerré szilárdított csalás!) alapján. A bankárok jól tudták milyen óriási forgalmat bonyolíthattak így le, egyetlen drachma ezüst megmozdítása nélkül. Azt is tudták, hogy ha szorosan összetartanak, e módszerrel egyeduralmat nyerhetnek a kereskedelemben és az iparban, és markukba kaparinthatják az egész világ irányítását.
Délosz óriási kereskedelme (különösen rabszolgákkal) csakis a templom idegenek által kibocsájtott hitelének elfogadásából származhatott. Ezen idegenek Babilónia, Arám, Fönícia városainak ősi pénzügyi kifinomultságában nevelkedett pénzváltók voltak, kik alaposan ismerték a főkönyvi jóváíráspénz lehetőségeit. E pénz nem volt más, mint az állításuk szerint birtokukban lévő ezüstegységek számának elvont növelése és az egész rendszer főleg a megrontott papság pártfogasán és egymás közötti összetartásán múlott.

És a bankár titokzatos elvontpénzének hajtóereje nélkül nem tudni mennyi valósult volna meg azokból az óriási építkezésekből, mik némelyike még ma is látható a Herkules Oszlopaitól Pártusországig terjedő világban. Ezen erő valaha a jó szándékú Isten rendelése volt, de az emberiség szándékos átalakításának és rabszolgává tételének eszközévé vált.

A tudósoknak azonban tudatában kellett lenniük, hogy ha e törvényt nemesfémre jegyzik, a csereegység értékére vonatkozó egyezmény megváltoztatása nem jelent veszteséget az olvasztóval rendelkező bankházak számára. Ha a megállapodásban történt változás hátrányos a nemesfémérmék birtokosaira nézve, azok egyszerűen beolvaszthatják érméiket és csendben olyan országokba juttathatják, ahol nagyobb hasznot hoznak.
Helytelen tehát azt állítani, hogy a pénz, mint olyan, a nemesfém érmék veretésével kezdődött. Közelebb áll az igazsághoz az a megállapítás, hogy magán személyek bizonyos csoportja, melynek tagjai ott voltak a világ minden jelentősebb államában, a befolyása alatt álló nemesfémet tette a pénz anyagává, hogy nemzetközi ellenőrzést nyerhessen felette.

Kezdetben a bankárok és ügynökeik látszólagos pénzbőséget teremtenek. Számukra ez csupán a rabszolga írnok munkájába és az agyagtáblába kerül. Az üzlet fellendül, emelkednek a bérek és az árak. Az áremelkedés végül is olyan helyzetet teremt, hogy a külföldi áruk olcsóbbá válnak mint a hazaiak. Tönkremennek egyes belföldi manufaktúrák. Az adós kézművesek pánikba esnek és felkészülnek az eshetőségre, hogy a bank megvonja hitelüket. Közben a bankárok mindenfelé mondogatják: „rossz idők járnak,” „elfogyott a pénz,” „nincs hitel”. Tehát amikor a kölcsönöket végül is visszahívják, a kézműves kötelességtudóan felkutatja minden ezüstjét és, ha tudja, kifizeti a bankárt. Amikor az ipar és az árak összeomlása olyan pontot ér el, hogy már nem kifizetődő a külföldi áruk hazai eladása, a belföldi ipar lehetőséget kap az újrakezdésre. A bankárok dörzsölhetik markukat, hogy a válság szép hasznot hozott . Kézművesek egy új nemzedéke kap kölcsönt a bankár főkönyvéből és minden kezdődhet előröl.
A nemesfém pénzrendszer örökké változó csodájának bevezetésétől, a romlott és talajt vesztett királyok a gyakran bűnöző hátterű bankárokat fedezték, kik szemük láttára követték el a legelképesztőbb csalásokat. Aligha hihető, hogy az uralkodók és az államok tudatában lettek volna mekkora ostobaságot követtek el, amikor megengedték, hogy magán személyek gyakorolják azt a hatalmat, ami egyedül csak Isten földi helytartójáé lehet. Ha az uralkodó és a templom áldását adja, a bankár képessé válik a hatalom ellenségeinek pénzelésére, és nem sokára már csak nevet az ostoba, romlott és gyermeteg embereken, kik erejük és hatalmuk lényegét és forrását nem értvén, magasra emelték.
Ha egy uralkodó, vagy állam egyszer magán személyekre ruházza a pénzkibocsájtási hatalmat, aligha tudja visszaszerezni azt — hacsak nem jön valami, mindent elsöprő sorscsapás. Törvényes munkával nem lehet hatalmas vagyonokat szerezni. A monopólium és az egyenlőtlenül nagy pénzvagyon, a csereegység kibocsájtási jogából eredő megkülönböztetési hatalomból ered. Természetesen szükség van törvényesség látszatát keltő jogi eszközökre is.
Az egyszerű, kedves és bizalomteli emberekkel szemben folytatott pénzügyi csalárdság az egész emberiséget rabszolgává fogja tenni és talán még teljes pusztulását is kiváltja. Az árnyékban lappangók rosszindulatúnak bélyegzik a világ irányítóit és szándékosan az élet természetes rendje ellen törnek. Büszkeségtől és elfogultságtól eltelve, különleges fajnak tartják magukat, pedig csak hűtelen szolgák. Gőgös modorukból az őket leplezők iránti megvetésük is kitűnik .
Holt lelkek ezen nemzetközi osztálya a föld minden faját és népét gyötri. Egy másik író nyomán: „James P. Warburg az Egyesült Államokbeli világkormány mozgalom egyik legbuzgóbb szószólója és pénzelője... Ugyanezen James Warburgnak 1950. február 2-án volt képe és bátorsága az Egyesült Államok Szenátusa előtt kijelenteni: » Akár tetszik, akár nem, lesz világkormány. A kérdés csak az, hogy önként vagy erőszakkal jön-e létre «.
 

Marduk Babilon istene
 

Astle  az előző fejezetben idézettek ősforrását látja Babilonban. Mi hát Babilon itt (és hát nem is a hírhedt „babiloni szajhából” akarunk itt kiindulni, hanem elfogulatlanul szemlélődünk…)
 

Babilonnak Marduk volt a főistene (aki mai fogalom szerint legalábbis „álláshalmozó” lehetett, mert Egyiptomban is vezető Isten szerepét töltötte be). Marduk Enki elsőszülött fia volt (van más nézet is!) Az biztosnak látszik, hogy ő, fiával: Nabuval együtt itt maradt a Földön, amikor a királyság ismét az égbe távozott. A blog szerzője szerint is Marduk Nimród után szerepelt. Az biztos, hogy amikor Nagy Sándor Kr.e. 331-ben eljutott Babilonba, akkor már Marduk halott volt. Ma leginkább konszenzus mutatkozik abban, hogy Jahve „szerepköre” valahogy Mardukra emlékeztet. 
 

Marduk Tiamattal folytatott csatájában legyőzte a káoszt és megteremtette a ma ismert földi világot az emberrel. Megölte a mélységek szörnyetegét és annak vezérét Kingut.  Marduk „újdonsága” az, hogy a tudás az élet és a nem tudás a halál.” Én mindent tudtam”-mondja Marduk, akit egyébként a gyógyítás és bölcsesség istenének is tartottak.  Ő volt a „mindenkire kiterjedő igazság” létrehozója, aki az emberektől (nem áldozatot, hanem) törvénytiszteletet követel.  Egyben engesztelést nyújtott a bűnösöknek.  Végeredményben Marduk a mentális világ ura volt, hatalomra jutásával az elme vette át az irányítást. Az emberiség a marduki nézőpontból a tudatlan, és szellemiségétől elszakadt asztrálvilágot jelentette.
 

Sok mai szerző megpróbálja a „babiloni/marduki-szellemet”  valahogyan etnikumhoz kötni, ill. egyes etnikumok megvalósítják ezen szellemet. Meg kell jegyezni, hogy ilyen etnikumból nagyon sok lehet. Néhány kaukázusi jellegű „Dél”-i népen kívűl a semiták nagyrészt mind ideszámolhatók. Csak néhány: akkádok, asszírok, káldok, héberek, elamiták, ludatiták, arámiak, hettiták,kül. arab népek, stb. (E felsorolt népek Jézust sem ismerhették, vagy nem ismerték el.) Őseiktől mindenképpen kellett, hogy örököljenek bizonyos türelmetlenséget, ravaszságot, megtévesztésre sokszor használt leleményességet.
 

De hogyan keletkezett az emberiség kialakulásával szinte egyidőben, vagy egyáltalán akkor és az jött-e létre, – Kingu testéből és Marduk véréből létrejött emberen belül az a „szellemi” tartalom, - ami évezredek során napjainkig a „feneved”-dá nőtte ki magát, aki az emberiséget majd (?) elpusztítani is képes? Meglepően egyszerű a válasz: Babilon elképesztő gazdagsága, fényűző hivalkodása párosulva serényen dolgozó ügynökeinek hatékony tevékenységével elvarázsolták és nagyravágyóvá tették még a távoli népek és egyszerű parasztkirályságok elitjeit is. Mintha egy ősi „hálivudi” filmet néztek volna, egyszercsak lehullt szemük előtt a lepel: élvezhetik ők is a pompát, a kényelmet, a gazdagságot, ha teret adnak a nemesfém-kereskedők, pénzváltók és pénzkölcsönzők tevékenységének. Szűnni nem akaró háborúikat is persze csak idegen források bevonásával tudták fedezni. Megindult tehát a mókuskerékszerű mechanizmus, amelyben egyesek feladata: vérrel és vassal szerezni és (erőszakkal) civilizálni, míg másoké tiszteletreméltó haszon fejében ezt finanszírozni. Csak nagysokára, mikor már késő lett, vetült éles fény a fenevadra, amely van is és nincs is (várható végkifejlet)…
 

Az okos, azaz okokat ismerő és felderítő gondolkodás párosulva a megfelelő genetikai készletekkel beindította az emberiség fejlődését. Ez a fejlődés azt is jelentette, hogy az ember eltávolodott istenétől, elveszítette istenképűségét. Maga a fejlődés pedig az ember genetikai adottságai mellett öncélúvá válva felgyorsult és a ma oly jól ismert elüzletiesedett fogyasztói társadalomba torkollott, amelynek lényege a folytonos gazdasági növekedésre történő erőltetett törekvés. Ahogy egy mai természettudományos kutató fogalmaz: „változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt… Ha az olvasó 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele… Az erőltetett gazdasági növekedés biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót, akár azzal, hogy megkétszerezi az üvegházgázokat a légkörben és ezzel az élővilág összeomlik, akár (de inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhető olcsó ősmaradványi erőforrást, és az olcsó erőforrásokra épült társadalom összeomlik.” (Hetesi Zsolt)

„És mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked ez asszonynak titkát és a fenevadét, amely őt hordozza..." Jel. 17:7

 

 

Források:
 

http://atillanepe.net/Erdekes/Babiloni_atok/Babiloni_atok.html

http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK/jelentes.pdf

Szólj hozzá!

Címkék: királyság marduk pénzkibocsátás babilon pénzhatalom délosz templomgazdaság hitelpénz rendszer miniesszé spirituális nézetek

A bejegyzés trackback címe:

http://murcielago.blog.hu/api/trackback/id/tr942900769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.